Oldalt vált az MSZP?

Furcsa jelenségre figyelhetett fel, aki a mai MSZP kampánynyitót figyelte. Szürreális élmény, amint tisztességben megőszült szocialista támogatók, hajdani párttagok előtt valaki bolsevikozik. Főleg annak a tükrében érdekes ez, hogy az MSZP éppen annak köszönhette legnagyobb sikereit, hogy az előző rendszert, ha nem is büszkén, de felvállalta. Használta a frazeológiáját a jobboldal ellen, és maximálisan kihasználta a „kádári-kisember” életérzéseit.

Az MSZP támogatói ma is ezek az emberek, akik bizony már megöregedtek, de fegyelmezetten kiállnak a pártjuk mellett. Ők a kemény mag. Nélkülük az MSZP már nem is létezne. A fiatalabb korosztályok között ugyanis csekély a támogatottságuk. Ma Mesterházy Attila sikeresen fityiszt mutatott nekik. Adta magát a magas labda, hiszen Orbán megállapodott Putyinnal arról, amivel ők is egyetértettek nem oly rég, de ezt a labdát saját térfélre sikerült lecsapni. Még a baloldalinak nevezhető Népszabadság cikke sem tudja elfedni a tényeket. Ez egy vállalható megállapodás. Elég csak megnézni, mennyiért építenek a finnek atomerőművet. Érdemes megnézni még hány ország építkezik. Most vagy ők is bolondok vagy Orbán nem. Összességében ez a kampányfegyver csorba kardnak tűnik. Ráadásul nagyon kis erőfeszítéssel cáfolhatják a szocialista politikusok saját magukat atom ügyben. Elég előásni korábbi nyilatkozataikat. A Fidesznek legalább ezzel sem kell fáradni.

Nyilván akadnak jobb oldalon olyanok, akik megpróbálják ezt a kardot megélezni, de ez is kevés ebben az esetben. Atom kérésben csak az LMP-nek van konzekvens álláspontja, tehát ők nyugodtan tehetik kampányuk központi témájává az ügyet, ami zöld mozgalomként jól is áll nekik. Mindez maximálisan nem igaz az MSZP-re. Hiszen a szocialista rendszer büszkesége volt Paks, amely ma is a magyar áramellátás alapja. Egy elem azok közül, amikre a szocialisták hivatkozhattak, ha szakemberi imázsukat erősíteni akarták. Hatalmas rejtély, hogy miért éppen ezt a témát sikerült felkarolni? Úgy tűnik, program híján a kétségbeesés diktálja azt, hogy kommunistázással, atomozással próbáljanak hatni valakire, aki választani megy. Azért írom bizonytalanul ezt, mert nem igazán lehet érteni, kik is azok, akik erre az üzenetre hajlanak. Talán a jobboldali környezetvédők. Értük valóban érdemes harcba szállni, de kicsit bizonytalan vagyok abban, hogy lelkes szavazói lehetnének-e a szocialistáknak?

Egy biztosan elmondható, hogy az a nagyszerű üzenet, hogyha mi nyerünk, akkor mindenki jobban fog élni, nem túl „ütős” pestiesen szólva, hiszen ezt mindegyik párt vállalja, minden kampányban. Egy ilyen meglehetősen képlékeny üzenet, csak kiemelkedően hiteles pártalakulat esetén működik. Ha az Összefogás párjait ilyen nézőpontból vizsgáljuk, mondjuk úgy, kétségek ébredhetnek a választókban ezen a téren.

Mi lenne a fontos most az Összefogás nevű alakulatnak? Elsősorban a hitelesség mielőbbi visszanyerése. Gyurcsány belépése a szövetségbe már gyomron vágta ezt a törekvést, de ha ehhez hozzácsapjuk a kommunistázást, a hajdan támogatott atomerőmű faragását és még sok egyéb kacskaringót a kommunikációjukban, akkor azt mondhatjuk, hogy „rugalmasan szakadnak el” az ellenféltől, azaz le. Pedig végtelenül egyszerű lett volna kihasználni a paksi bővítést. Csak annyit kellett volna mondani ezt az ügyet mi kezdtük, Putyinnal mi tárgyaltunk, miközben mit is mondott a másik oldal? De nem ez az első ügy, amivel a baloldal lábon lövi magát és nem is az utolsó.

ML

1 Tovább

Gyurcsány a köbön

Valaki elfelejtett szólni a baloldali pártvezéreknek arról, hogy kampány van. Egyedül Gyurcsány teszi azt, amit a többieknek is kellene. Ő irányítja a kampányt baloldalon.

Gyurcsány „kampány” szakácskönyvet ír, főz, miniszterelnököket talál, kritizál, szerepel. Minden nap, minden percben. Ő már kampányüzemmódban pörög, miközben a többi baloldali politikus csak szemlélődik, fut az események után. Ha valaki emlékszik az „Elnök emberei” sorozat kampányról szóló részeire, akkor láthatja, hogy Gyurcsány azokat a klasszikus kampány fogásokat veti be, amit minden kampányban be kell vetni. Azonban érdemes megfigyelni, hogy Gyurcsány kampányában Orbán csak mellékszál. Valójában a baloldalon valamiféle előválasztás zajlik 2018-ra. A fő ellenfél ma baloldalon nem Orbán, hanem a másik baloldali tömörülés. Mindenki támad mindenkit. Hívhatjuk polgárháborúnak, „partizánharcnak”, de nem az. Ez egy igazi előválasztás. A tét az, ki lesz a főnök 2014 után az ellenzék soraiban.

Ha a baloldalt, mint egységes tábort szemléljük, azokat, akik semmilyen körülmények között nem válnak jobboldali szavazóvá, akkor azt is látnunk kell, hogy egy kivételével (LMP, bár kérdéses, ők mennyire tartoznak a baloldalhoz) azok a pártok, amelyek versengenek ezért táborért, mind az MSZP vagy az eltűnt SZDSZ maradékából szerveződtek újjá, szabadulva a lejáratott brandektől. De a névváltás, semmilyen tartalmi változást nem mutat. A programok, amik körvonalazódnak, kisebb-nagyobb felszínes eltéréssel a 2010 előtti világ sminkelt reinkarnációi. Ugyanazok a módszerek, ugyanazokat a társadalmi csoportokat szólítják meg, mint annak idején. Az ellenfél a Fidesz, erősen néppárti fordulata azonban a baloldali mozgásteret behatárolja. A közbeszédet a Fidesz intézkedései tematizálják. Olyan erősen, hogy valós alternatíva állítást szinte senki nem kísérel meg. A pártok többsége egy ügyet szemel ki és azt erőlteti, abból próbálja a legtöbbet kihozni. Komplex válasz nincs. Ez okozza a széttöredezettséget is. Tehát nem azért nincs válasz baloldalról, mert széttöredezett a pártstruktúra, hanem fordítva. Nincs hiteles vezető alternatíva, nincs hiteles alternatív program, ezért nincs mi mögé odaállni. Ha ilyen nincs, akkor pedig marad a pozícióharc. Bajnai kísérlete volt az egyetlen, amelyik egyébként helyesen, vezetőt és programot akart adni, ami mögé fel lehet sorakozni. Ez azonban sikertelen volt, főleg azért, mert nem adott sem határozott vezetőt, sem határozott programot. Ennek a próbálkozásnak a maradéka egy párt lett a sok közül, amelyik előválasztást akar nyerni baloldalon. Ne feledjük, az MSZP - Együtt-PM paktum valójában erről is szól.

Ebbe a környezetbe Gyurcsány kampánya tökéletesen illik, mi több, a DK vezére lényegesen jobban is csinálja, mint vetélytársai. Minden pillanatban látszik, irányítani akar. Olyan témákat dob fel, amelyekben csak ő erős. Indulatokat kelt, ami a specialitása.  Ideologizál, tábort akar építeni, megtagad mindent, amit a Fidesz nemzeti minimumként sikeresen elfogadtatott a baloldali pártokkal is. Lásd a határon túli magyar közösségekhez való viszony. Az, hogy ez a viselkedés mennyire destruktív, jelen esetben nem szempont számra. Az a cél, hogy a baloldal ide-oda sodródó, önbizalmukat vesztett választóinak mankót adjon. Megmutassa, hogy ő bizony itt van nekik, leegyszerűsített igazságaival, de nekik szóló összetett mondanivalóval. A dolog úgy működik, hogy ha háborús hasonlattal élünk, a Fidesz már a csatamezőn van, az ellenfél oldaláról pedig Gyurcsány is megérkezett, és kinézte a legmagasabb, legjobb fekvésű dombot, kicsit távolabb az ellenféltől ahonnan a csatát megvívhatja. A többieknek meg marad a síkság, a domb és az ellenfél között. És még azt sem tudják, az ott a dombon velük van, vagy csak azt várja, hogy elvérezzenek a harcban.

ML

2 Tovább

Global Energy Prize

Tegnap Brüsszelben rendezték meg a Global Energy Prize csúcstalálkozót, ahol idén is neves tudósok munkásságát ismerték el. A 2002 óta létező rangos eseménynek az Európai Parlament adott otthon. A két kitüntetett tudós idén Akira Yoshino, a lítium-ion akkumulátor atyja, valamint Vladimir Fortov termofizikai kutatása.

A díj várományosai és az eddigi kitüntetettek valóban lefedik a nemzetközi tudóstársadalom palettáját. A csúcstalálkozón az előadók részletesen ismertették a nemzetközi kutatási eredményeket, a környezetre gyakorolt emberi hatást, valamint a globális felmelegedés aktuális kérdéseit. Felelősségteljes magatartás szükséges az egyre gyorsuló ütemű energiafogyasztás mérséklésére, de kiemelték, hogy ehhez nagymértékű változás szükséges egyrészt a hétköznapi életben, másrészt a termeléssel összefüggő károsanyag-kibocsátás csökkentésére.

A szakmai kérdéseken túl nyilván izgalmas szerepet kap a politika. A díjat orosz energiacégek alapították. Gazprom, Szurgutnyeftyegaz és FGC UES összefogása volt a kiindulópont és maradt a financiális háttér biztosításának alapja. Oroszország jelentős hatással bír az európai energiapolitikára és bár a folyosói vélemények szerint az oroszoknak nagyobb szükségük van Európára, mint Európának és ezen belül az Eunak az energiára, azért erre ne vegyünk mérget. Nem hiszem, hogy bárki szeretne egy telet orosz energiaforrások nélkül eltölteni úgy, hogy ugyan az alternatív, megújuló energiaforrások fejlesztése folyik, de tudjuk, hogy még nem tart ott a tudomány és a megvalósítás, hogy valóban kizárjuk az oroszokat a játéktérből. Ha így lenne, feltételezhetően nem Brüsszelben, az EU fővárosában került volna sor a Global Energy Prize átadására.

Putyin elnök is üdvözölte a tisztelt egybegyűlteket és hangsúlyozta, hogy az energiakérdések megoldásában összefogásra és közös álláspontok kialakítására van szükség. Ezzel elkerülhető, de legalábbis mérsékelhető az energiaválság okozta biztonsági problémák, az energiaforrásokhoz való hozzáférés pedig szélesebb körű lehet. Fontosnak tartja a konfliktusok kezelésén túl a kontra produktív verseny elkerülését az energiaszektorban. Politikai értelemben ez határozott üzenet arra, hogy Oroszország jelen van és jelen kíván maradni az energiaszektorban az energiapolitikára gyakorolt hatását megőrizve, megerősítve. Tudjuk, hogy az oroszok erősek abban, hogy ha valamit elhatároznak, azt tettekre váltják és kerül, amibe kerül, mindent megtesznek a megvalósításra. Ezzel szemben az Európai Unió tagállamainak összehangolása még mindig nehézkes, akkor is, ha ilyen fontos kérdésekről van szó. Nehéz egy nem homogén társaságban a közös nevezőt kialakítani, de természetesen nem lehetetlen.

Véleményem szerint érdemes ebben a témában is ilyen típusú konferenciák megtartása, ahol tudósok, közéleti szereplők, nemzeti és európai szintű politikusok találkozhatnak, mert a párbeszéd terepe talán a megoldások terepe lehet.

Balla Ágnes
nemzetközi kapcsolatok szakértő

0 Tovább

Ukrajna válaszúton

Keleti szomszédunk Ukrajna és annak vezetője, Viktor Janukovics ukrán elnök nehéz döntés előtt áll. Idén november 28-29-én Ukrajna alá tudná írni a Társulási Megállapodást az Európai Unióval Vilniusban, amely a későbbi uniós csatlakozás első lépcsője lenne. Az aláírás nyilvánvalóan kiterjesztené a politikai és kereskedelmi kapcsolatokat, a biztonsági együttműködést és a kulturális kapcsolatokat a közösség és keleti szomszédunk között. Az aláírás sikere vagy kudarca egyben eltérő út felé terelheti az ukrán elnök belpolitikai irányvonalát is, hiszen az aláírás meghiúsulása esetén könnyen válhat Janukovics oroszbarát nyugatellenes autokrata vezetővé, míg az aláírással nyugatbarát nemzeti demokrata irányt vehet fel, történelmi szerepe lehet hazájának az Európai Unióhoz történő közeledésében. Mindkét lehetőség hordoz magában veszélyeket, de stabilitást mindössze az utóbbi irány adhatna Ukrajnának. A körülményeket megvizsgálva azonban Ukrajna kényszerpályán mozog.

A Társulási Megállapodás az Európai Unióval a későbbi csatlakozás első lépcsője lenne, amit utólag az összes tagországnak is ratifikálnia kellene. Geopolitikailag már az is nehézség, hogy többek között abban a német országgyűlésben is, amelyet szoros (energia)politikai szálak kötnek össze Oroszországgal, amely legfontosabb ellenzője a megállapodásnak. Annak az Oroszországnak, amely azonnal bevethetné a gázfegyvert az ukránok ellen, de akár vízumkényszert is hozhatna az ukránok ellen. Putyin megfenyegette az ukránokat: „Ha a megállapodás sérti a piacunkat, akkor lépéseket fogunk tenni az érdekében”. Egy esetleges kereskedelmi korlátozás azonnal romba döntené Ukrajnát, amelynek a legfontosabb külkereskedelmi partnere Oroszország (és így a vámkereskedelmi egyezménynek megfelelően Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal együtt még súlyosabb lenne a korlátozás). Az ukrán import negyede irányul Oroszország felé, és egy gázkorlátozás kényszerű termelési nehézséget okozna az ukrán iparban is. A gázellátást valamelyest lehetne pótolni Németország felől, azonban ne felejtsük el, hogy a németek által biztosított gáz is orosz gáz, amely más útvonalon érkezik a kontinensre és számos ország (Szlovákia) nem szívesen engedné át területén, hiszen az automatikusan magasabb gázárat jelentene a koncesszió lejárta után az oroszokkal, azok bosszúja miatt. Ezen kívül, ha nem is korlátozná az orosz fél a német gázszállítást, a hiány felverné a világpiaci árakat, amelyek megint csak Moszkvának hoznának hasznot.

Gazdaságilag is átmeneti nehézséget okoznának az országnak az uniós kereskedelmi nyitás által országba érkező olcsó nyugati termékek (ismerős történet: a fejlettebb iparral rendelkező nyugati országok olcsóbb vagy azonos áru termékei elárasztanák az országot, tönkretéve a hazai ipart), az ukrán gazdaság átállítása az európai irányba, amely együtt járna a munkanélküliség emelkedésével. Ezt kíséri a tavaly októberben bevezetett orosz gazdasági büntetőintézkedések hatása, amely Ukrajnát hivatott távol tartani az Európai Uniótól. Az orosz gazdasági szankciók együtt járnának az ország leminősítésével a hitelminősítőknél, és mindez azzal együtt, hogy az ukrán valutatartalékok vészesen alacsony szinten vannak, az államcsőd szélére vinnék az országot. Vagyis nincs is annyira sok lehetősége Ukrajnának.

A másik út az ország számára az lenne, ha nem írna alá és ezzel közeledne a Moszkva által vezetett Vámunióhoz, amelynek az oroszokon kívül a fehéroroszok és a kazahok a tagjai eddig. Ebben a szerepben Ukrajna egy időre biztosan megmaradna fejletlen nyersanyag beszállítónak az orosz piacra, de nem haragítaná magára Moszkvát és nem döntené gazdasági csődbe az országot.

Janukovicsot az aláírás esetén az ukrán országgyűlés több mint fele támogatná (a nyugatbarát, nacionalista és oroszellenes politikai szervezetek), míg az elnök és pártja a Régiók Pártjának korábbi keményvonalas támogatói (nyugatellenes, oroszbarát szervezetek) keményen ellene fordulnának.

A történelmi aláírás alapvetően változtatná meg Janukovics politikai szerepét is (illetve annak elmaradása szintén). 2004-ben a választásokon a stratégiája az volt, hogy maga mellé állította a bázisán kívül a csalódott demokratákat és a gazdasági elitet (vagy nevezhetjük őket oligarcháknak) azok pénzügyi érdekein keresztül, amely csak fél sikert és a narancsos forradalmat hozta magával. Aztán 2010-ben, amint a Juscsenko által irányított kormánnyal szemben hatalmasra nőtt az elégedetlenség, ismét a korábbi stratégiájához nyúlt, amit később a nemzetközi megfigyelők szabad és tiszta választásnak minősítettek. Azonban ez a stratégia nem fog működni 2015-ben. Ha nem sikerül az aláírás, a nyugatbarát politikai oldal Janukovicsot célkeresztbe fogja állítani, míg a korábbi keményvonalas oroszbarát támogatói el fognak gondolkozni azon, hogy érdemes-e támogatniuk egy, a nyugati integrációval kacérkodó vezetőt. Az ukrán gazdasági elit nagy része azonban ódzkodik az orosz közeledéstől, tartva Putyin vaskezű irányításának erősödésétől, ráadásul az oroszoknak nem is okozna túl nagy csapást az ukrán termékek korlátozása, mert nekik nem akkora kereskedelmi partnerük Ukrajna, mint például Németország, így könnyen meg tudják leckéztetni az ukránokat.  

Ukrajna sokkal stabilabb állammá válhatna a nyugati nyitással. Az aláírást követően eddigi támogatói feltehetően örökre szakítanának vele, korábbi autokrata vezetési stílusát örökre maga mögött kellene hagynia, hiszen az aláírást követően az Európai Unió megfigyelői nem engednének egy nem tiszta választást és autokrata vezetést többé. Tehát kénytelen lenne nyitni a korábbi narancsos (politikai és társadalmi) erők felé, demokratikus és nyugatbarát vezetővé kell válnia (és nem utolsósorban számolnia kellene Putyin haragjával is). Azonban ehhez az idilli változáshoz ott van a kényes botrány Julia Timosenkóval, aki nyilvánvalóan politikai okokból ül börtönben, és szabadon engedéséhez köti az Európai Unió a megállapodást. Nem beszélve arról, hogy a demokratikus oldalon meg kellene küzdenie Vitalij Klicskóval és Arsenij Jatsenyukkal is. Janukovicsnak ehhez a váltáshoz szükséges pár jelképes döntést hoznia mind politikájában, mind vezetési körében személyi döntésként egyaránt.

Súlyos problémája az országnak a korrupció és hatalmas bürokrácia, amelyen változtatnia kell egy nyugati nyitás esetén. A bürokráciát le kellene építenie és a fennmaradót hatékonnyá kellene tennie, a gazdasági változások terén tisztábbá kellene tenni az állami tendereket, a kis- és középvállalkozásokat meg kellene erősítenie a későbbi uniós nyitásra felkészülve, az ukrán nyelv és kultúra támogatásával egyszerre védenie kellene különböző intézkedésekkel a nemzeti kisebbségek (köztük a magyarok) jogait. 

Nem is lehet véletlen, hogy Janukovics a hét végén Moszkvában járt egy nem részletezett úton, és titkos tárgyaláson vett részt Putyin orosz elnökkel, majd pár nap múlva megvádolták Timosenko védőügyvédjét is egy korábban elfektetett ügy miatt. Uniós diplomaták szerint kevés az esély a Társulási Megállapodás aláírására, de mindez a fent ismertetett háttéradatok alapján érthető is a kényszerpályán mozgó Ukrajna számára.

Török Tamás
politológus

0 Tovább

Menetelés a szabadságért

A román kormánynak sikerült az, ami magyar politikusnak csak álom. Egységbe forrasztottak minden olyan erőt, amely nem idegenkedik tenni valamit az összmagyarságért, és ezen belül a saját identitásukat határozottan felvállaló székelyekért, akik elindultak az önálló nemzetté válás útján. Nem kell félni ettől a megállapítástól, mert ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kevésbé magyarok, csupán azt, el kell fogadnunk azt a realitást, hogy a magyar nemzet testtől távol, saját területen, saját kultúrával megáldott közösségként, a székelyeknek a saját útjukat kell járniuk.

Impozáns, globális magyar ügy lett a menetrendszerű román kísérletből, hogy szétzúzzák az utolsó és egyben legerősebb magyar bástyát Románia területén. Az, hogy a román politika mit sem változott, mindenkinek nyilvánvaló (a DK-nak nem, de ők sem változnak…), egységes nemzetállamot akarnak, a cél nem változik, legfeljebb igazodik a külső környezethez. Most éppen az EU-hoz. Folyamatosan és kitartóan akarják eltüntetni a magyarságot és minden más identitást, ami a bukaresti politika szerint megosztaná az országukat. Pedig a román identitás sem egységes. Moldova és Erdély románsága saját öntudattal rendelkezik vagy rendelkezett. A homogenizálás első áldozatai éppen ők. Erdély pedig úgy működik, mint egy gyarmat. Forrásait elvonják, majd a központi kormányzat kevesebbet oszt vissza, mint amennyit elvitt. A bukaresti kormányzatnak szigorú gazdasági érdeke is, hogy a román nacionalizmus mögé bújva, fenntartsa ezt az állapotot, hiszen az újraelosztás, egyáltalán az, hogy a kormány ad a népnek, népszerű feladat. Ha megjelennek a helyi identitások, azok területileg megszerveződnek, a központi kormányzat súlya csökken. Nem lehet sok milliárd eurós katedrálist tervezgetni Bukarestbe, és nem lehet minden sarokra görögkeleti templomot építeni, pópát delegálni központi pénzen. A helyi érdek más. Út, iskola, kórház, netán a terület lakosainak vallásához igazodik a templomépítés. Egyáltalán, a pénzek elköltése transzparens módon, ellenőrzötten történne. Ez Európa talán legkorruptabb államában riasztó perspektíva a hatalmon lévőknek.

A mai székely menetelés, amelynek legfőbb jelszava a szabadság, és a legfőbb célja, az önigazgatás ügyének a megtámogatása, olyan tett, amely fel kell hogy ébresszen mindenkit, aki elkötelezett a kisebbségek ügye mellett. Még akkor is, ha az európai vezető politikusok egy békés beadványt lesöpörtek az asztalról. Ne gondoljuk, hogy ez rendkívüli dolog. A nyugati politikusok kerülik a konfliktusokat, és kerülik azt, hogy a kelet-európai darázsfészekbe belenyúljanak. A problémákat csak akkor kezelik, ha azok veszélyeztetik az uniót, a nyugodt üzletmentet. Tehát a feladat adott. Akkora ügyet kell generálni, amire ott is felfigyelnek, amit nem lehet csak úgy egyszerűen eltenni a fiókba. Egy mediatizált politikai környezetben csak így lehet sikert elérni. A mai rendezvény nemcsak az egység és az összefogás miatt értékes, hanem azért is, mert képes lehet média felületeket nyerni a székelység ügyének. Ez kulcsfontosságú. Románia ugyanis magától soha nem fog jogokat adni, önrendelkezést meg végképp nem. Csak a külső kényszer által nyerhetnek a székelyek, más lehetőség nincs.

A magyar politikai pártok, civil szervezetek és egyének kiállása fontos a székelyeknek, azonban a magyar kormány nemzetállamot erősítő intézkedései inkább gyengítik a decentralizációra építő autonómia ügyét. Ezért a székelyeknek elsősorban európai szervezeteket, kisebbségi csoportokat kell megnyerniük, hogy segítsék ügyüket. Mert a sikerhez sok barát kell Európa szerte. Öröm volt látni a skót, a baszk és a katalán zászlókat. Fontos, hogy a székely identitást, a székely önkormányzatot, mint valódi ősi, sajátos identitást mutassák be, ami valójában igaz is, hisz a székely önkormányzat a magyar államon belül is létezett. A magyar nemzetállami törekvések szüntették meg a 19. században, majd az ötvenes években a román államon belül, külső kényszer hatására ismét létrejött, hogy a 60-as években az elnyomás erősödésével ismét megszűnjön. Tehát nem előzmény nélküli intézményről van szó! Ne feledjük a koszovói autonómiát is eltörölték, de kitartó küzdelemmel a terület függetlensége is megvalósult. Semmi nem lehetetlen, csak tenni kell a sikerért. Cél az autonómia, de rendelkezni kell olyan forgatókönyvekkel is, amelyek kezelik azt a helyzetet, ha a román nacionalisták nem hajlandók az alkura. Semmit nem lehet kizárni. Ha kell, párhuzamos intézményrendszert kell létrehozni, és felépíteni az önállósághoz szükséges intézményeket. Ez ma még álom, de valaha a berlini fal leomlása, vagy a német egység is az volt.

Hosszú nehéz küzdelem kezdődött az autonómiáért, amitől nemcsak a románok tartanak, hanem él egy egyébként hibás félelem a romániai magyarságban is, hogy az autonómiából kimaradó területeken élő magyarok rosszabb helyzetbe kerülnek azáltal, hogy a kívül rekedt területek intézményeit, éppen az autonóm terület plusz jogai miatt diszkriminálják, esetleg megszüntetik. A rossz hír az, hogy ahol csökken a magyarság létszáma, ott ez mindenképpen megtörténik. Az autonómia éppen abban segít, hogy a magyarság lélekszáma legalább egy adott területen ne csökkenjen, és az asszimiláció megálljon, ahogy a központilag támogatott román betelepülés is. A magyarok számára megnyíljon a lehetőség, hogy a helyi kormányzati hivatalok állásait ők tölthessék be. Megőrizhessék kulturális intézményeiket, lehessen saját felsőoktatásuk, kulturális életük. Szerezhessenek uniós és magyar állami támogatásokat. Ezek nélkül megmaradni nem lehet. Lehet a negatív folyamatokat lassítani, de megállítani nem. Az önkormányzás az utolsó esély. A mai rendezvény erre világít rá, ezért mozdultak meg százezrek, és talán nem csak magukért, hanem minden magyarért álltak ki, amikor megmutatták, hogy össze lehet fogni még akkor is, ha a résztvevők rengeteg dologban nem értenek egyet. Ez minden magyarnak tanulságos üzenet.

Mári László

2 Tovább

Demokrátor

blogavatar

Politika konzervatívan

Utolsó kommentek