Gáz van, mert nincs ?

« E borzalmas órán jajszónk ki hallja? !

A könnyek vad árja az arcunk kimarja!

Reánk zúdította az isten haragja

A vérszomjas asszírok ádáz hadát,

S a barbár horda rémes hangja

Eléri zajával az Úr templomát. »

E szavakkal kezdődik Verdi híres operája, a Nabucco. A névrokon gázvezeték esete hasonló fájdalmat válthat ki és zajával elérheti az Európai Unió központját és ingerküszöbét is. 2006-ban még dicsőségesen szóltak a fanfárok a projekt mellett, európai országok együttműködése az EU támogatásával ígéretes kezdeményezés volt az orosz gázfüggés enyhítésére.

A történelem során mindig nehéz volt az oroszokkal tárgyalni, más nyelvet beszélnek és máshogy gondolkodnak, mint a nyugat-európai vezető államok. Bár a történelem során időről időre a franciák és németek táncot lejtettek az oroszokkal különböző együttműködések keretében, leginkább egymás legyőzése érdekében, a modern korban a tánc úgy alakult, hogy a franciák és a németek együttműködése az oroszok térvesztésére is irányulhat. De a tánclépéseket nem sikerül mindig megfelelően összehangolni.

Az oroszok kezében jelentős stratégiai fegyvernek számít az energiaforrásuk és annak értékesítése Nyugat-Európa és a Balkán felé. A történelem során kettészakadt Európa nyugati felé ezt nehezen viseli, hiszen fejlettebbnek tartja magát Oroszországnál gazdaságilag és társadalmi kérdésekben egyaránt. Viszont ezzel az érveléssel a szó hagyományos értelmében befűteni nem lehet, igaz, az orosz magatartás okoz időnként meleg, sőt forró pillanatokat (pl gázvezetek elzárása Ukrajna felé). A Balkán pedig német érdekszféra volt a történelem során, ahol az oroszok szintén megőrizték erős befolyásukat.

A Nabucco gázvezeték kiépítésének célja tehát az alternatív energiaforrás létrehozása volt, a keleten meglévő gázmezők használatával. A keleti forrásországokkal az a baj nyugati szemszögből, hogy ők is másként gondolkodnak, mint az oroszok, és nem is olyan régen a Szovjetunión belül közös történelmet formáltak. Ez a történelem és az általa befolyásolt gondolkodásmód meglehetősen idegen Európa nyugati felén. A tapasztalat hiánya és ennek negatív hatásai érezhetőek többek között a Nabucco gázvezeték kiépítésének meghiúsulásakor is. Tény, hogy a Szovjetunió felbomlott, de az orosz befolyás megléte még ennél is erősebb tény. Oroszország diktál az egyik oldalon.

A másik oldalon az Európai Unióban az egységes álláspont hiánya befolyásolja negatívan az amúgy remek tervek gyakorlati kivitelezését. A Nabucco kivitelező cég kezdőcsapatából hiányoztak a németek és a franciák. A németek 2008-ban csatlakoztak, négy évvel az alapítás után, a franciák pedig jelezték a részvételi szándékot, de végül a csatlakozásukra nem került sor. A Nabucco honlapján a sajtóközlemények teljes sikert ígérnek, győzelmi stílusban adnak hírt a lépésekről, többek között arról, hogy a Shah Deniz II konzorcium alig egy éve a projekt nyomvonalát választotta ki, de a jó hír egyéves évfordulójának ünneplése helyett, a végleges döntés szerint, egy másik cég terve bizonyult nyerőnek. A Transz-adriai Csővezeték svájci, norvég és német együttműködés eredményeként jutott dobogós helyre. Ennek a projektnek a kiépítése párhuzamosan zajlott a Nabuccoéval. A két tervnek van egyéb hasonlósága is, nevezetesen mindegyik EU támogatást élvez. Ami jó jel arra nézvést, hogy EU szinten talán sikerül a közvetlen orosz energiafüggést enyhíteni. A rossz hír tényleg az, hogy nem EU országok együttműködéseként kerül realizálásra.

Balla Ágnes
nemzetközi kapcsolatok szakértő

0 Tovább

Szárszó után

A baloldali ellenzék Szárszón bemutatta, milyen a jelenlegi arca. Szenilis képmutatás, némi ízléstelenséggel spékelve. A rezsimváltás, amit Bajnai hangoztat riasztó rémképként jelenik meg, ha a Szárszón összegyűltek képviselik az „új” rezsimet. Viselkedésük a rendezvényről tudósítani akaró újságírókkal szemben pedig képet adott mindenkinek arról a demokratikus lózungról, amit nap mint nap hangoztatnak.

Az ellenzék eddig páratlan teljesítményt mutatott fel az elmúlt több mint három évben. Képtelen volt még megközelíteni is a Fideszt, ami egyedülálló bravúr, ha azt nézzük, hogy a kormány milyen kemény viszonyok között, milyen durva intézkedésekre kényszerült. Olykor tálcán nyújtja a kampánytémákat, azonban ez mit sem ér, ha az ellenzék baloldali fertályán tehetséges politikust egyelőre nagyítóval sem lehet felfedezni. Nem úgy, mint a radikális térfélen, ahol Vona Gábor személyében lényegesen komolyabb politikusi kvalitást ismerhettünk meg az elmúlt három évben. Úgy fest, Orbán valódi kihívója sokkal inkább Vona lesz, aki kínos precizitással üti le a magas labdákat. Egyetlen hátránya, hogy mindezt egy elfogadhatatlan ideológia mentén teszi, ami behatárolja a lehetőségeit. Tegyük hozzá, a politikusi szerepek közül az ellenzéki a leghálásabb. Ezt a legkönnyebb megoldani. A nehézség a kormányzati felelősségvállalása után jelenik meg. De mire lehet képes az a politikus, aki ellenzékinek is gyenge? 2002-ben még el lehetett adni Medgyessyt, mint béna politikust, aki jó fiú, csak nem tud kommunikálni, de egyébként jó technokrata. Csakhogy, akkor még volt a szocialistáknak szakmai hitele, jórészt a Horn-kormánynak köszönhetően. Különösebben nem kell taglalni, hogy ez éppen Medgyessy és Gyurcsány révén mára anakronizmussá vált. Ezért most nem egy botladozó jó fiú kellene, hanem egy valódi politikus, aki képes valamiféle elképzelést felvonultatni, az antiorbánizmus, a megvédjük a demokráciát, helyreállítjuk a külföldi befektetők bizalmát menüpontokon túl. Mindezt érthetően, hitelesen, karizmatikusan előadva. Ilyen politikus jelenleg nincs a baloldali szekértáborban. Ezt a szárszói bénázás is jól bemutatta.

Különösen érdekesnek tűnik, hogy azok a körök, akik felé eddig nyitottnak tűnt a baloldali ellenzék, a neten szerveződő liberális és baloldali gondolkodású közösségek, most éppen azzal vannak elfoglalva, hogy mémeket gyártsanak „Mimi vécéjéről”, és jókat kacagjanak azok butaságán, akiket elvileg pajzsra kellene emelniük 2014-ben. Pedig a „korszakváltóknak” nagy szüksége lenne sok, elkötelezett politikai aktivistára, akik kijárják a győzelmet minden egyes választókörzetben. Nagy kérdés, hogy gyerekbiciklin feszítő zavartan mosolygó vezetőkkel, akikből egy deklasszált humorista csinál bohócot 70-es 80-as éveiket taposó magát elitnek tartó, de inkább nyaraló öregek otthonának tűnő társaságban, miként lehet potens vezetőket faragni? Pedig a politikai aktivista már csak olyan, hogy hinnie kell valamiben. A pártjában és annak vezetőjében mindenképpen.

11 hónap van a választásig. Mostanra a jelenlegi ellenzéknek már működő struktúrával kellene rendelkezni, amivel a választást technikailag képes lehet megoldani, azaz a közvélemény-kutatásokban megjelenő százalékokat valós szavazatokra váltani. Jelen pillanatban erre nagy valószínűség szerint csak a szocialisták képesek. A többiek vagy így vagy úgy alkalmatlanok erre. Ezért is tűnik némileg furcsának a Mesterházy-Bajnai tárgyalás, hiszen Bajnainak nincs semmije, amit az asztalra letehetne, legalábbis gyakorlati értelemben. A kezdeti népszerűségének már csak a töredéke van meg, és azt is szocialista oldalról gyűjtötte. Ezzel szemben a szocialisták oldalán van a biztos 20% támogatottság, amit begyűjthetnek a választáson, mert szervezettek, azaz képesek valódi pártként működni. A másik jelentős erő a Jobbik, aki szintén képes lehet 15%-ra bármilyen körülmények között. A többi párt a lét és a nem lét határán mozog. Bajnai egyetlen valódi politikus tette eddig az volt, hogy szétszakította az LMP frakcióját, jelentősen megnehezítve Schiffer András dolgát, aki talán az egyetlen valóban hiteles politikus az ellenzéki térfélen. Most pedig éppen a semmit készül eladni a szocialistáknak, a biztos bejutásért cserébe. Azt eddig is tudtuk, hogy ügyes üzletember, és ez úgy fest most is működik. De ettől a baloldal egy hajszálnyit sem kerül közelebb a Fidesz leváltásához.

A választók egyelőre lesújtóan vélekednek az ellenzékről, legalábbis a legfrissebb adatok szerint. Arra semmiképpen nem tartják alkalmasnak, hogy az országot kormányozzák. Szárszó után úgy fest, Schiffer Andrásnak van igaza, aki nem a hajdani chartás keretek között képzeli el pártja jövőjét. A többieknek meg el kell gondolkodni azon, hogy lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni? Van-e jövője a múltnak?

Mári László
politológus

0 Tovább

Cseh válság

A cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtök hajnalban őrizetbe vette a cseh miniszterelnök Petr Nečas kabinetfőnökét, a katonai hírszerzés volt igazgatóját, a Kormányhivatal vezetőjét és a cseh katonai hírszerzés korábbi munkatársát (jelenleg egy állami vállalat igazgatósági tagja) és egy volt egészségügyi államtitkárt, valamint a kormányzó párt frakcióvezetőjét és a volt mezőgazdasági minisztert. A letartóztatott politikusok a cseh kormány legmagasabb szintű köreihez tartoznak, őrizetbe vételük megrázta a cseh politikai életet és a társadalmat. Napok óta a cseh média csak ezzel az üggyel foglalkozik.

Amennyiben a vádak helytállóak, akkor a miniszterelnök és a kormánya megbukott és előrehozott választásokat kell tartani Csehországban. Ilyen komoly vádak, amin nagyjából 400 nyomozó dolgozott hosszú hónapokon keresztül, aligha megalapozatlanok. Azonban ha a rendőrségnek nincsenek alapos bizonyítékai, akkor politikai és bizalmi válság rázza meg az országot hamarosan. A legutolsó hírek szerint a cseh rendőrségnek bizonyítékai vannak még a miniszterelnök ellen is, amelyben Necas fontos politikai posztokkal jutalmazta volna a három volt kormánytag voksát a takarékossági csomag elfogadását illetően, ami egyértelmű korrupciónak számít. Példátlan rendőrségi akcióról van szó tehát, amelyről még az akció megkezdését követő órákban sem adtak ki nyilatkozatot. A média találgat, említik a fent említett ügyet, a gazdasági és a politikai élet korrupciógyanús ügyeit, a védelmi tárca korrupciógyanús ügyeiről is szó van és a kormány fővárosi lobbijának ügyeiről is cikkeznek. Figyelemre méltó, hogy az ügyészség és a rendőrség egy olomouci ügyész által vizsgálódik, hogy a politikai ráhatást el tudják kerülni.

Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen ügyet végig tudjon vinni a cseh igazságszolgáltatás? Elsősorban egy kormánytól független ügyészség, amely nem szivárogtat ki, egy független rendőrség, amely fel mer lépni kormánypárti politikusokkal szemben (és ők sem szivárogtatnak). Ha jogos a vád, akkor a demokrácia példa értékű Csehországban, ha koholt vádakról van szó, akkor pedig nem beszélhetünk cseh demokráciáról a továbbiakban, hiszen az ügyészség és a rendőrség az ellenzék alá dolgozik. Előfordulhatna-e egy ilyen nyomozás Magyarországon, akár jogos vádakról, akár koholt vádakról lenne szó?

Török Tamás
politológus  

0 Tovább

Gyáva nyúl játék az ellenzék vezetői között

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon egyaránt az ellenzék vezetőjének pozíciójára tör. A közvéleménykutatások patthelyzetről tanúskodnak. A két politikus hasonló támogatottsággal bír. Tehát látszólag egymás mellett, valójában egymással szemben autózik a két ellenzéki vezető, teljes gázzal. Kérdés ki rántja félre a kormányt, mert az ütközés ideje egyre közelít.

Bajnai Gordon

Bajnai Gordon, bár népszerű a baloldali szavazók körében, és szép számú bizonytalan támogatót tudott megnyerni a hajdani liberális táborból, azonban nem rendelkezik valós infrastruktúrával, amelynek a kiépítése meglehetősen reménytelennek látszik a választásokig hátralévő időben. Ezért megegyezés kényszerben van. Keresnie kell egy olyan szervezett politikai pártot, ami a közvéleménykutatások által mutatott népszerűséget képes szavazatokra váltani. Szeretné elkerülni azt a szerepet, amit Németh Miklós, az utolsó állampárt által megbízott szakértőnek nevezett miniszterelnök játszott, azaz népszerű, ha baj van, be lehet dobni a nevét, de köszönjük szépen inkább nem kell, mert túl független lenne a párttól és az azt támogató érdekcsoportoktól. A párt büró, hajdan Horn Gyula vezetésével dobta a népszerű kormányfőt, ma Mesterházy Attila próbálja ugyanezt végrehajtani. Bajnai Gordonnak számolni kell azzal, hogy a szocialista párt vezetője korántsem másodhegedűs szerepre készül. Bajnainak 2014 lehet az egyetlen lehetőség, hiszen 2018-ra mind a Schiffer András által jegyzett LMP, mint harmadik pólus (ha túléli 2014-et), mind a szocialisták megerősödnek annyira, hogy nem lesz szükség pártok „feletti” jelöltre, főleg akkor, ha egyedül nem képes magát felépíteni. Márpedig Bajnai eddigi lépései, nem vallanak első osztályú politikusra. Rosszul választotta meg a szövetségeseit és egyelőre mintha nem látná, hogy sem a szocialisták, sem az LMP elsődlegesen nem Orbánt tekintik ellenfélnek, hanem egymást. Valószínűleg ők tisztában vannak azzal, hogy a helyzet egyelőre nem érett arra, hogy leváltsák a jobboldali miniszterelnököt. Először a saját pozíciójukat kell stabilizálni. Természetesen minden baloldali párt Orbán leváltásáért harcol, de mindezt úgy szeretné elérni, hogy pártja vezető szerepe erősödjön a választások révén. Bajnainak észre kellene vennie, hogy mind Schiffer, mind Mesterházy egyszemélyes vezetője lett pártjának, és nem kis harcot vívtak meg mindketten azért, hogy pártjukat maguk mögött tudhassák. Túl nagy árat fizettek ahhoz, hogy csak egyszerűen beálljanak egy politikus mögé, aki ugyan itthon és külföldön olykor megváló szerepben tündököl, azonban nagyon keveset tudunk arról, hogy mint vezető mire képes, ha nem egy kényszerből lojális párt áll mögötte, hanem egy sokszínű koalíció. Már ha mögötte áll, hiszen az első teszt éppen az lenne, egy sikeres ellenzéki koalíció létrehozása. Egyelőre semmi nem utal arra, hogy ez sikerülne. Sikertelenség esetén a Bajnai-jelenséget 2014 után zárójelbe is tehetjük.

Mesterházy Attila

A szocialista pártvezér, ahogy előbb utaltam rá, kemény harcot vívott és vív azért, hogy abban a pártban, amelyik rendszeresen „hosszúkések éjszakáját” tart vezetőinek olyan pozíciót vívjon ki, hogy ez az ő esetében ne fordulhasson elő. Politikusként fiatalnak számít, tehát ideje van. Elsődleges feladatának azt tekinti, hogy ütőképessé tegye a szocialista pártot, képessé arra, hogy a kellő pillanatban Orbán helyére léptesse őt. Nem elhanyagolható, hogy Mesterházy is ambiciózus politikus, bár személyes karizmája messze alatta marad vetélytársainak. Ez nem feltétlenül akadály, hiszen Medgyessy Péter is úgy lett miniszterelnök, hogy egy épkézláb beszédet nem volt képes elmondani. Nála a jelenlegi szocialista pártvezér lényegesen jobban áll. Az, hogy mire viheti, sokban függ attól, hogy az ellenzék soraiban osztódással szaporodó pártocskákat mennyire tudja távol tartani a parlamenttől. Számára létkérdés, hogy a szocialisták maradjanak a vezető ellenzéki párt. Ideális esetben egyedül, de ha lehet kevés szereplővel maga mellett. Ha ez sikerül, akkor a választási rendszer miatt, a következő választás alkalmával képes lehet arra, hogy akár egyedül vagy egy kezelhető koalíció révén leválthassa a jobboldali kormányt. Ha belemegy egy szivárványszínű koalícióba számtalan pártocskával, és újra eljátssza a másodhegedűs szerepét, könnyen bele is ragadhat abba a szerepbe, hogy mindenki, még a választók is úgy tartják majd számon, mint aki szállítja a pártját és szavazóit a nagyfiúk meccséhez, ahol neki csak a vízhordó szerepet szánták. Ez számára nagyobb veszély, mintha Orbán még négy évig kormányoz. Egyéni ambíciói, amit nyilván minden fórumon tagadna (ha felmerülne), ellentétben állnak azzal a kommunikációval, hogy Orbán legyőzése mindenekfelett áll. Valójában van az az ár, amit nem akar megfizetni egy ilyen győzelemért.

Összességében az, hogy egy Orbánt leváltó koalíció alakul, csak akkor lehetséges, ha Bajnai Gordon megszervez egy működőképes, a választáson önállóan is ütőképes pártot, és az LMP-t is sikerül bevonni a koalícióba. Ha minden baloldalinak nevezett alakulat beáll a sorba, és a vezetőiknek sikerül olyan pozíciót szerezniük, amely illik hosszú távú terveikbe, akkor egy ilyen alakulat működőképes is lehetne. Nagy kérdés, hogy ezt a gordiuszi csomót hogyan lehet átvágni.

Mári László
politológus

2 Tovább

Lehetetlen szövetség Bulgáriában

Idén tavasszal spontán tüntetések törtek ki Bulgária főbb településein, a tüntetők a romló életszinvonal, a kilátástalanság, a mindent átható korrupció és a magas rezsiköltségek ellen vonultak az utcákra. Bojko Boriszov miniszterelnök elébe ment pártja, a GERB apadó népszerűségének és maga nyújtotta be kormányának lemondását, amely utat nyitott az előrehozott választásoknak, amelyet a bolgár köztársasági elnök, Roszen Plevneliev május 12-re tűzött ki. Boriszov pártját a választásokat megelőző hónapokban számos nagy, a közvéleményt is felkavaró botrány rázta meg, köztük számos korrupciós és személyi hatalommal való visszaélés történt.

A kormányzópárt kívűlről egy egységes, felülről írányított párt képét mutatta, amelyet Bojko Boriszov miniszterelnök és Cvetan Cvetanov volt belügyminiszter vezetett, azonban a pártban számos törésvonal volt, amely különböző erőcsoportok között húzódott. A kormány lemondását követően a miniszterelnök nagyszabású tisztogatásba kezdett, hogy a választásokra lemossa a korrupció bélyegét magáról a párt, ennek érdekében az oktatási és pénzügyminiszterek buktak, bukott pár országgyűlési képviselő és a mezőgazdasági miniszter is, tehát csak ebből látható, hogy mennyire szennyezett korrupcióval a bolgár politikai élet. Mindezt tetézte a választási kampány során egy lehallgatási botrány is, amely végleg elrendezte az eddig kormányzó párt további sorsát a választók körében. Ezt tetézte még az is, hogy maga Cvetanov, tehát a miniszterelnök legerősebb szövetségese is lehallgatási botrányba kereveredett a választások elött, majd egy ismeretlen feljelentést követően a rendőrség 350 ezer szavazólapot talált egy nyomdai raktárban, amely a korábbi belügyminiszter érdekeltségébe tartozott. Ráadásul ez a nyomda nyomtatta hivatalosan is a szavazólapokat, így érthetetlen volt az elkészített hatalmas többletmennyiség, amelyre hivatalosan az a magyarázat született, hogy azok csupán selejtek vagy tartalékok voltak. A szavazás napján nem meglepő módon aztán számos visszaélés miatt történtek feljelentések, becslések szerint a teljes lakosság 3 százalékát megkörnyékezték a szavazatvásárlás trükkjével és számos munkavállalót köteleztek szavazásra irányítottan. Mindez megkérdőjelezné a választások tisztaságát, ha nem egy külföldi – osztrák – válallat segített volna be a Bolgár Választási Bizottságnak a szavazatok megszámlálásában. Ennek ellenére átlátható, hogy milyen mélységben szövi át az országot a korrupció.

A választások eredményei és hatása

A választás nem hozott egyértelmű döntést a kormánypozíciókról, mivel a korábbi kormánypárt megnyerte a választásokat, de az összes parlamenti pártra adott szavazat közül így is csak 30,5 %-ot szerzett, amellyel a 240 tagú országgyűlésben csak 97 képviselővel jelent meg. Érdekesség, hogy a leadott szavazatok majdnem 20 százalékát olyan pártok nyerték el, amelyek be sem jutottak az országgyűlésbe (4% a bejutási küszöb), valamint a szavazási hajlandóság is relatíve alacsony volt (50% körül) a lakosság, politikából történt kiábrándultsága miatt. A parlamentbe így csak négy párt jutott be, a korábbi kormányzópárton kívűl a baloldali BSzP (Bolgár Szocialista Párt) lett a második legnagyobb parlamenti erő a maga 84 képviselőjével (26,65%), bejutott a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért (DPSZ), amely a bulgáriai török kisebbség pártja, de hivatalosan az alkotmány tiltja az etnikai alapon szerveződő pártokat, így kisebbségi-liberális pártként definiálják magukat, ők 36 képviselőt küldtek az országgyűlésbe, és bejutott a radikális jobboldali Ataka párt is, akik 23 képviselőt delegálhattak. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a bulgáriai törökök sem egységesek pártvonalon, megosztottak, akárcsak a felvidéki magyar szavazók). Az eredmények kihirdetése után egyik ellenzéki párt sem kívánt együttműködni a korábbi kormánypárttal, amelynek az adott furcsa mellékízt, hogy az Ataka korábban már együttműködött Boriszov pártjával 2009-2011 között. Az Ataka volt a kampány során is a legradikálisabb, ők mutatták ki legegyértelműbben kormányzati terveiket, és a belső idegenellenes retorika helyett (a törökök és cigányok ellen) ezúttal a “külső ellenséget” tették célkeresztbe, vagyis a globális pénztőkét és az Európai Uniót, amely jelentősen megnehezítette a későbbi koalíciókötést és egyben szalonképtelenné tette a leendő kormányt a külföld szemében. Az tisztán látszott, hogy hiába az Ataka a legkisebb parlamentbe jutott párt, ők diktálják a feltételeket, hiszen velük mind Boriszovék, mind a szocialisták meg akartak egyezni, nélkülük esélytelen a kormányalakítás (a nagykoalíciót kizárták) és új időközi választásra lett volna szükség, amely során még erősebbé váltak volna, hiszen számos kisebb, a parlamentbe be nem jutott politikai erő morzsolta eredményét, amelyből építkezhettek volna. Furcsa ugyan, hogy a szocialisták és a radikálisok viszonya hasonló a hazaihoz, ezzel szemben kizártnak vélték, hogy a törökök pártja és a törököket gyűlölők pártja közös kormányban dolgozzon, ezt nem lehetett volna lenyomni a választók torkán, de Bulgária a lehetőségek hazája. A szocialisták és a törökök koalíciójához nem lett volna elég képviselő, külső támogatás meg kizárt lett volna nekik, kivéve pár képviselő “megvásárlásával”, de ennek a kormánynak a hossza megjósolható lett volna.   

Az új kormány

Az új miniszterelnököt Plamen Oresarszkinak hívják, elvileg független, de volt szocialista miniszterből lett a “szakértői kormány” feje (ilyet már láttunk itt is). A hatalmat gyakorlatilag felosztotta egymás között a három ellenzéki párt, a kormányt mégis csak a törökök pártja és a szocialisták szavazták meg, míg az Ataka a kinn is vagyok, benn is vagyok politikát folytatva támogatta a “szakértői kabinetet”, azonban a szavazás napján bátran jelentették ki, hogy azt bármikor megbuktathatja, ha akarja. A jelek szerint a jobboldali erőpolitikát váltani fogja a baloldali oligarcha hatalom, ennek egyik, de talán legbeszédesebb jele az, hogy Dánov miniszteri posztot kapott (a törökök pártjának képviselőjeként), aki részese volt a 2008-as nagy korrupciós bolgár botránynak a cégein keresztül, amely miatt akkoriban még az Európai Unió is befagyasztotta az uniós támogatásokat, de példaként említhetnénk, hogy a szakértői kormányban sportminiszterként kap szerepet egy nyelvész professzorasszony, aki a sport és ifjúsági területen soha nem dolgozott eddig (ilyet is láttunk már itthon, amikor is az ifjúsági miniszterből lett külügyminiszter 2006-ban). A szakértelmet tehát megelőzi az oligarchia, miközben az Európai Unióban óvatosan, sőt gyanakodva és szkeptikusan figyelik azt, hogy mi történik a közösség legszegényebb országában.

Török Tamás
politológus

0 Tovább

Demokrátor

blogavatar

Politika konzervatívan

Utolsó kommentek