A multikulturalizmus vége

Párizs és London után, most Svédországban is elszabadultak az indulatok. A szegregált városrészekben élő bevándorlók egy vélt vagy valós sérelem után utcai harcokba kezdtek a rendőrökkel.

Nyugat-Európa (az egyszerűség kedvéért Svédországot is ide sorolhatjuk) jóléti államai nagyvonalú bevándorlási politikájukkal olyan feszültségeket importáltak, amelyeket most már egyre kevésbé tudnak kezelni. A harmadik világból érkező bevándorlók jelentős része nem tudott integrálódni a helyi társadalomba. Mondjuk úgy, egymás mellett él két világ. Mintha visszaköszönne Huntington elképzelése a kultúrák harcáról. Általánosítani persze nem érdemes, mert vannak, akik beilleszkednek, de úgy fest utópisztikus elképzelés az, hogy a bevándorlók gyermekei, akik a helyi iskolákba jártak (ha jártak), már könnyebben beilleszkednek. Éppen a második, harmadik generáció az, amelyik fellázad. Új hazájukat nem érzik magukénak, a régi már elveszett. Furcsa, identitászavar alakul ki ennek hatására. Erre ráerősít a bőrszínbeli különbség és az előítéletesség, valamit az, hogy használható képzettséggel nem rendelkezvén, munkát még véletlenül sem kapnak.

Politikailag ennek egy eredménye van. Mindkét térfélen erősödnek a szélsőségesek. Ahogy nálunk a Jobbik a cigányellenes érzelmek hullámán hajózva erősödött meg, úgy nyugaton, jellemzően a bevándorlást kísérő anomáliák emelik fel a radikális pártokat. Fokozza a hatást a válság, amely ugyan a társadalom egészét sújtja, de a szegregált, képzetlen bevándorlókat sokkal jobban. Minden társadalmi modell működőképességét a válságállóság mutatja meg. Európa, a látszat ellenére eddig jól vizsgázott, hiszen sehol nem történt olyan radikális rendszer átalakítás, ami megkérdőjelezné az adott ország demokratikus jellegét. Ennek ellenére felvetődik a kérdés, ha a válság elhúzódik, nem lesz megoldás, és a bevándorlók integrációjára nincs még olyan országokban sem pénz, amelyek dúsgazdagnak számítanak, akkor hogyan tovább?

A multikulturalizmusra építő társadalmi modell végét már David Camerontól Merkelig sokan bejelentették, de azt még senki nem mondta meg, mit kell kezdeni a hagyatékával, a sokmillió bevándorlóval? Maga az alapgondolat tehát, hogy a menekülő, képzetlen ember, aki a hazájában nem boldogul, annak Európában sikerülhet, hibás. Jellemzően éppen az ellenkezője az igaz. Akinek megfelelő képzettsége van, az érvényesülhet másutt is. Nyilvánvalóan az ilyen bevándorlóból van a legkevesebb. Ők valószínűleg fel sem tűnnek a helyi társadalomnak. Ezzel szemben az ő bevándorlásuk, másutt súlyos veszteség, hiszen azok az országok, ahonnan elmennek kénytelenek pótolni őket. Bevándorlás híján méreg drága oktatással. Gondoljunk csak a mi orvosainkra, mérnökeinkre.

A kitörési pont az oktatás lenne, de vajon a bevándorlók célországaiban, saját kultúrájukból kitépve lehet ezt hatékonyan megtenni vagy a kibocsájtó országok viszonyainak normalizálásával? Óriási feladat ez, amihez sem elég pénz, sem megfelelő akarat nincs. Márpedig ha ez nem történik meg, akkor marad az állam kényszerítő eszközeinek bevetése. A bevándorlás korlátozása, a meglévő bevándorlók utánpótlásának megállítása, az oktatás fejlesztése és nagyszabású szociális programok beindítása azoknak, akik már bevándoroltak. Ha arra gondolunk, hogy Magyarországon egy magyarul beszélő kisebbség integrációja milyen nehézségekbe ütközik, könnyen átgondolhatjuk, mit jelent ez olyan kisebbségek esetén, akik sem a nyelvet nem beszélik, sem a helyi kultúrát nem ismerik. Ismerve a magyar romaprogramokra elfolyt százmilliárdokat, a dolog anyagi vetülete is világossá válik. Mindez az Európát sújtó válság kellős közepén. Úgy kellene szociális transzferekre többet költeni, hogy a gazdasági élet szereplői ennek éppen az ellenkezőjét várják el. Súlyos ellentmondás ez. Pedig köszönhetően Európa demográfiai csődjének, amelyben olyan prosperáló országok, mint Németország is élen járnak, a bevándorlásra kell valamilyen működő struktúrát kiépíteni, mert másképpen nem pótolhatóak a munkaerőpiacról kiesettek. Az sem megoldás, hogy az európai országok egymás képzett fiataljait próbálják begyűjteni, hiszen azzal csak exportálják saját problémáikat. A megoldásnak valamilyen közösségi modellnek kellene lennie, amelyet az EU teljes területén lehetne alkalmazni, akár közösségi források felhasználásával. Hiszen az emberi erőforrásba való befektetés legalább annyira hasznos, mint az út vagy a vasút vagy egy szépen kövezett főtér, ráadásul könnyebben átcsoportosítható, mint a helyi társadalmak adó befizetései. Vagy ha marad a jelenlegi tendencia, akkor égő autók fényénél merenghetnek az európai politikusok azon, hol rontották el.

Mári László
politológus

42 Tovább

Az ismét kettészakadó Európa

A nagy nemzetközi pénzügyi cégek elemzése szerint az idei év második felében lassú, de biztos gazdasági növekedés indul be a kontinensen, húsz éve nem látott mélységbe zuhant a munkanélküliség és már az első félév is növekedést mutat, még ha szerényet is, a lakosság 75%-a optimista a gazdasági kilátásokat tekintve. Németországban.

Ezzel szemben az Európai Unió perifériáján, vagyis a teljes déli és keleti sávjában, de már a leszakadó franciáknál is ennek a teljes ellentéte látható: a pár évvel ezelőtt még német-francia gazdasági és politikai tengelyben bizakodó frankok 91%-a szerint rossz irányba megy a gazdaságuk, és egy röpke év alatt negyedével zuhant az Európai Unió támogatottsága, a francia elnök Hollande támogatottsága mélyponton van és a franciák elsöprő többsége szerint is rosszat tett a gazdaságuknak az európai integráció. Az adatok rosszabbak a válságrégiókban: a spanyoloknál a rekordméretű munkanélküliség is az oka, hogy tízből kilenc spanyol szerint rossz irányba mennek a dolgok, ez a mutató hat év alatt 61%-ot zuhant a spanyol társadalomban, míg az olaszok 97%-a és nem meglepő módon a görögök 99%-a szerint nem a jó irány, ahová hazájuk masírozik. Könnyű észrevenni tehát, hogy míg a német gazdaság bivalyerősen robog, addig a periféria országai közé felzárkózott a hatalmas méretű Olasz- és Spanyolország és vészesen közelítenek a franciák is ebbe a csoportba.

A politikussá avanzsált volt komikus Beppe Grillo, az olasz parlamentbe is bejutott. Öt Csillag Mozgalom vezetője egyenesen azt javasolta egy interjúban a Bild német nyelvű újságban, hogy az olasz állam gyakorlatilag már nem is tartozik az euróövezetbe és őszre amúgy is csődbe megy és a hozzá nem értés és a korrupció miatt szerinte a legjobb az lenne, ha a németek ismét megszállnák őket. A gazdasági válság hatására az összes gazdasági nehézséggel sújtott államban erősödnek a radikális vagy szélsőséges pártok, legyenek azok a bal vagy akár a jobboldalon, és szinte mindenhol nő a németellenesség.

Ahogy azt már annyiszor megírtuk mi is, azaz, hogy a közösség képtelen kimászni a pénzügyi válságból a hagyományos megszorításokra épülő gazdaságpolitikával, amelyet egy elhibázottan bevezetett közös pénz és az eltérő gazdasági erejű országok közötti, versenynek hazudott „modern kori gyarmatosítás” (ahogy ezt Emmanuel Todd világhírű francia történész fogalmazta meg) tetéz. A francia történész szerint a német ipar szinte tudatosan rombolja le a periféria országainak iparát, helyezi ki ezen országokba (de különösen a történelmi érdekszférájának is nevezhető Kelet-Közép Európába) a termelést, ahonnan alacsony bérekért összeszerelt termékeit a vergődő uniós államok miatti gyenge euróval sikeresen tud értékesíteni a világpiacon. Közben alig titkoltan egyre inkább magához láncolja régiónkat, hiszen a recsegő-ropogó unióba idén belépő horvátok mellett a régiónkból várják a német demográfiai válság megoldását: Merkel kancellár és a német kereskedelmi kamara a következő 10 évben 2-3 millió bevándorlóval számol. Régiónkból pedig garantáltan érkezik majd a jól képzett és fiatal munkaerő az „egészséges”, de mások szerint parazita német gazdaságba. Azt csak becsülni lehet, hogy ez mit fog okozni az amúgy is demográfiailag sújtott régiónkban hosszabb távon, de egy biztos: ez nem a felzárkózást fogja segíti. Európa nyugati és déli felén régóta elemzik a megerősődő német összeurópai hatalmi törekvéseket, amelyet csak megerősít a ciprusi válságnál tanúsított német magatartás: amikor a ciprusiak lefutották a fölösleges köreiket az oroszoknál segítséget kérve bankrendszerüknek, nem maradt más hátra, mint a németek által dominált uniós követelés: végig kell verniük a kegyetlen megszorításokat az uniós segítséghez. Nem kisebbíti a ciprusi vezetők felelősségét, hogy az állam banki pénzeit bizonytalan görög befektetésekbe tették, de az érvelésük is meggyőző: segíteni akartak a vergődő görög gazdaságnak. Miközben a német állam (amely csak a költségvetésének elhanyagolható töredékét teszi bele az uniós költségvetésbe) mindössze csak garanciát vállalt az amúgy főleg német hitelekre, amelyek elúsztak a görögöknél. A megkövetelt recept ismerős: privatizálni minden mozdíthatót (lehet sejteni, hogy kinek van tőkéje ehhez), majd az így megszerzett pénzzel és a durva lakossági megszorításokkal csökkenteni a hiteleket. A német pénz tehát nagyon lesarkítva körbejár, a görög, spanyol, olasz, ciprusi gazdaságot lenyomja a megszorító politika és az ipar nagyrészt a magországok tulajdonába kerül, miközben ebből a német lakosság szinte semmit sem érez meg. Kérdés az, hogy ezt meddig lehet feszíteni, mikorra kerül robbanásközeli helyzetbe a kontinens?

Nem véletlen, hogy az integrációra és a szolidaritásra építő Európai Unió déli országaiban a felmérések szerint a németekről az az elfogadott kép, hogy „arrogáns és ellenszenves” nemzet, miközben meg nálunk elismert fogalom a „lusta déliek” képe. Közben a német szociáldemokrata kancellárjelölt politikai alapon nem zárná ki hazánk kizárását sem az EU-ból, de ha a válság még tovább húzódik, akkor erre nem is lesz szükség, hiszen a briteknél szinte elkerülhetetlen a népszavazás a tagság megerősítéséért és az egész szervezet eresztékeiben recseg-ropog. Az euró létrehozásában szerepet vállaló német egykori pénzügyminiszter, Oskar Lafontaine szerint is fel kell bomlania az euróövezetnek, mert ez így robbanáshoz fog vezetni. Mindenesetre Merkel kancellár ragaszkodik az euróhoz, hiszen szerinte az euró bukása az egész közösség bomlásához is vezet. Nem csoda, ha a német vezető ragaszkodik a jelenlegi helyzethez. Mindehhez képest valóban unortodox a magyar kormány gazdaságpolitikája, de annyira erősen vagyunk a német gazdasághoz láncolva, hogy ha a „pénzügyi körök” nagyon akarnák, pillanatok alatt visszaránthatnák a kísérletező magyarokat a hagyományos útra. Ha azonban a világgazdaság nem fog pozitív fordulatot venni, akkor a puha magyar landolást felválthatja egy kemény érkezés a földhöz, egy hitét vesztett és radikalizálódó Európai Unióban.

Török Tamás
politológus

0 Tovább

Kampány ügyek

Miközben minden párt a rövid kampány híve, vagy legalábbis ezt propagálja, a kampány már egy évvel a választás előtt csúcsra jár. Sorjáznak az ügyek. Trafik botránytól a Portik-Laborc-ügyig bezárólag. Egymás kölcsönös lejáratása az egyetlen cél, amibe akár az egész politikai rendszer belefulladhat. Sajnálatos módon arról kevesebbet hallunk, mi legyen a mindennapi problémákkal. Miként oldódik meg az a válság, amelybe az ország lassan egy évtizede beleragadt.

Tény, hogy a kormány próbálkozik saját intézkedéseinek megértetésével, és számos előremutató van ezek között. Kár, hogy ezek szinte elsikkadnak az olyan ügyek mellett, mint például a „trafikmutyi”. Meglehetősen furcsa, hogy egy önmagában a kormányzás egészéhez mérten jelentéktelen ügy, miért tud elmérgesedni ennyire. Általában elmondható, hogy a Fidesz gyenge pontja az ilyen ügyek kezelése. Történt, ami történt, azon változtatni már nem lehet. Ilyenkor egy pártvezetés számára ki kellene, hogy gyulladjon a figyelmeztető jelzés, lépni kell. Van már hangfelvétel (meglehetősen rosszemlékű párhuzam, nemde?), vannak beszámolók, hogy bizony itt az történt, mint az állami monopóliumokkal általában, azaz lenyúlt mindenki mindent, amihez hozzáfért. Az ügy nem fog megállni, megy a maga útján és besározza azt, akit lehet. Naivitás azt hinni, hogy elül magától. Kampány idején erre minimális az esély. Lehet azt a taktikát választani, hogy úgymond szembeállítok ezzel az üggyel más súlyos ügyeket, itt van például a Hajdú-Bét story, azonban annak a bizonytalan egymillió szavazónak, aki még nem döntött, ez nem a legjobb üzenet. Nagy kérdés, hogy egy tehetetlen ellenzéknek, vajon miért kellett egy ilyen magas labdát odadobni?

A mostani bizonytalan szavazók 2014-ben nehéz helyzetben lesznek, ha az „elmúlt nyolc év” és az „elmúlt négy év” között kell választaniuk anélkül, hogy látnák a markáns különbséget a két kurzus között. Eddig sikerült megtartani azt a lehetőséget, hogy a Fidesz azt mondhassa, mi nem vagyunk olyanok. Vagy tagadással, vagy felelősség vállalással (Schmitt-ügy), de mindig kezelték valahogy a problémákat. Igyekeztek elkerülni azt a csapdát, amibe az MSZP beleszaladt, hogy saját ügyeit képtelen volt megoldani, ezért harcosan kreálta a mű ügyeket, mondanivaló híján. A kormánynak lépnie kell dohány ügyben pontosan úgy, mint tette tandíj ügyben. Az események láncolatát egy radikális döntéssel el kellene vágnia. Ez pedig az egész pályázat felülvizsgálata lenne. Ha kell, akkor azon az áron, hogy minden marad a régiben. Nagy pénz van a dohányos üzletben, de kérdés, hogy van-e annyi, amibe érdemes belebukni? Ér-e annyit az egész történet, hogy kockára tegye a jobboldal, a most biztosnak látszó 2014-es győzelmet? Ahogy Orbán Viktor határozottan fellépett a szélsőségesek ellen, a jogállam határait feszegetve, úgy kellene most fellépnie, akár személyes beavatkozással, trafikmutyi ügyben is. Pontosan azért, mert ez az ügy minden üzenetét, minden kommunikációs fogását rövid úton zárójelbe teheti. Márpedig egy kompetens, önmagát erős vezetőnek vélő politikus ilyet nem engedhet meg magának.

Az ügy megoldása nyilván nem ennyire egyszerű, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy „kis fideszesek” számosan érintettek az egész ügyben. Főleg vidéken, ahol egy dohánybolt birtoklása, akár a helyi elitbe emelhet valakit. Ez hatalompolitikai eszköz is lehetne, ha nem lenne ennyire lejáratva az egész pályázat. Az ügynek nyilván lesz hordaléka, amelynek következtében számos embert be kell áldozni a Fidesznek (pl. szekszárdi polgármester), ami nem jár felhajtás nélkül. Ezt azonban fel kell vállalniuk, hiszen kisebb tragédiával érne fel a Fidesznek az, ha a „trafikmutyi” egy új „köteles beszéd” ügyként, a szavazóurnáig kísérné a választókat.

Mári László
politológus

1 Tovább

Tengeri viharok, földrajz elégtelen?

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a hajók fedélzetén  elhelyezett  tengerészeti felszerelésekre vonatkozó irányelv átültetésével kapcsolatban. Ez nagy port kavart a hazai sajtóban, az Óbudai Fidelitas erre vonatkozólag a Facebook honlapján kritikus véleményt megfogalmazó képet tett közzé. Van-e nekünk tengerünk, ha nem a miénk többé Fiume? Van, a Balaton, a magyar tenger, de az uniós jogszabály feltehetőleg nem ebben a kontextusban értelmezi a tenger szót. Hurrá, kiált föl a sajtómunkások hadának egy része, kommentelők és még sokan, végre valami igaziból történik Magyarország ellen, nemcsak mondja az Unió, hogy meg leszünk büntetve meg eljárás lesz és haddelhadd. Most jól meg is kaptuk. De nini, Magyarországnak nincs is tengerpartja, jöhet a kérdés, kik ülnek az Unióban és láttak-e már földrajzi térképet?

Kedves Olvasók, tiszta szerencse, hogy magyar nyelvünk olyannyira egyedülálló, hogy kevesek veszik a bátorságot annak elsajátítására. Most van esély arra, hogy ne égjünk akkorát mint a Reichstag. Magyarország az Európai Unió tagja. Belépése önkéntes módon, csatlakozási szerződés aláírásával történt, nem pedig az Európai Unió hadserege szállta meg kis hazánk területét. Nincs is neki olyan. Katonai törzse van, de nem leendő tagállamok megszállására hoztak létre.

Az uniós csatlakozási szerződés nemcsak jogokat, hanem kötelességeket is keletkeztet. Az irányelv az a jogi aktus, amely konkrét célokat tűz a tagállamok elé, ám a megvalosítás tagállami feladat marad. A hazai jogba való beültetés az implementáció. Az Európai Bizottság tekinthető az EU kormányának, ennek az intézménynek a működése során keletkeznek a jogszabályi javaslatok, amelyek elfogadása többlépcsős folyamat. Az Európai Unió Tanácsa, röviden Tanács nem lát el jogalkotási folyamatokat, hanem döntést hoz a Bizottság javaslatáról. Magáról a folyamatról a Lisszaboni Szerződes rendelkezik. A Tanácsban Magyarországnak is van szava, mi is beleszólhatunk a folyamatokba. Az egész jogi procedúra lényege az, hogy a közösségre tartozó feladatok együttesen kerüljenek megvalósításra, hogy az Unió közösségként működjön.

Akkor hogyan is kerülünk mi a tengeri hajózással kapcsolatos ügyletbe? A  Tanács  96/98/EK irányelve a tengerészeti felszerelésekről az a dokumentum, aminek hazai jogba történő beültetése vagy annak elmaradása okozta a problémát. Teljesen függetlenül attól, hogy van--e sós tengerpartunk vagy sem, az irányelv 22. cikke kimondja, hogy „Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.” A 20. cikk (1) bekezdése teljesen világosan rendelkezik arról, hogy „A tagállamok elfogadják és kihirdetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 1998. június 30-ig megfeleljenek.”

Az uniós joganyag magyar nyelven hozzáférhető. Elolvasása nem tilos, sőt kifejezetten javasolt. Sok nemzeti harcot megspórolhatunk vele és a tengeri viharokat is elkerülhetjük.

Balla Ágnes
nemzetközi kapcsolatok szakértő

1 Tovább

Baloldali "Watergate-ügy"

A Portik-Laborc találkozó, és Laborc bizottsági meghallgatása súlyos teherként nehezedik az MSZP-re és a vele szövetkezni készülő baloldali erőkre, hiszen az MSZP súlyos örökségét nekik is kezelniük kellene valahogy.

Nem „csak” arra kell gondolni, hogy erkölcsileg mit jelent egy demokráciában, ha az ha adófizetők pénzén működtetett titkosszolgálatot politikai ellenfelének lejáratására akarta használni a hajdani baloldali kormánypárt, nem beszélve arról, hogy mindezt az alvilággal szövetségben akarja kivitelezni, hanem arról is szól, miként kezeli politikailag az egész ügyet.

Első lépésben próbálják megmagyarázni az ügyet, a bizottsági meghallgatáson történteket meg elbagatellizálni. Pedig nehéz lesz ezt az ügyet tisztázni a választók előtt. Az MSZP eddig is tartósan alacsony támogatottsággal bírt, képtelen volt magához térni, kikecmeregni saját kormányzásának romjai alól. Nem volt határozott válasza a Gyurcsány-jelenségre. Hiába lépett ki a pártot szakadékba vezető volt kormányfő, a vele lebegtetett szövetség lehetősége továbbra is távol tartja a párttól a bizonytalan szavazókat.  Ráadásul a volt kormányfő nyilvánvalóan zsarolási szándékkal, folyamatosan lebegteti az ”őszödi árulók” nyilvánosságra hozását. A határon túli magyarokkal kapcsolatban folytatott kettős beszéd, az európai parlamentben zajló hecckampányokban való tevékeny részvétel és az elmaradt megtisztulás a pártban, további kérdéseket vet fel a választókban. A megtisztulást különösen nehézzé teszi, hogy a Gyurcsány-éra erősen támaszkodott a párt fiataljaira, akik Mesterházy Attilával az élen vállaltak is pozíciókat az akkor kormányban, úgymond az arcukat adták az akkori történésekhez. Önmagukat kellene megtagadniuk ahhoz, hogy határozott értékítéletet mondhassanak például az ilyen esetekről. Folyamatosan tetten érhető a kettős beszéd, hiszen miközben támogatják az magyar demokráciáért aggódó európai road show-t, itthon nem adnak választ azokra az antidemokratikus húzásokra, amiket saját kormányuk elkövetett és a bukásukhoz vezetett.

Sok hibázási lehetőségük pedig már nincs, hiszen Bajnai Gordon pártja, és még számtalan tömörülés jelentkezik a baloldalon árván maradt szavazókért, akiknek egyre kevésbé érdekük szövetkezni az MSZP-vel, tekintettel arra, hogy csak magukra húznák annak ügyeit, sikertelenségét. A rétestésztaként húzódó megállapodást ennek az ügynek a kezelése döntően befolyásolja. Meg kell várni természetesen, hogy a baloldalon belül ez a botrány milyen átrendeződést hoz, képes-e MSZP szavazókat elszívni a többi párt jelentősebb mértékben. Ha így történne, akkor az valószínűleg végleg lezárná az együttműködés lehetőségét. Bár Bajnai eddig nem mutatott különösebb politikusi tehetséget mozgalmának pozícionálása terén, így kérdéses, hogy képes-e a megfelelő konzekvenciákat levonni. A mozgalma elé kitűzött cél jelenleg illúziónak tűnik (kormányváltás), ehelyett két igazi választása maradt: felépít egy az SZDSZ táborára építő kis liberális pártot, vagy az MSZP-t leváltja a baloldali néppárt szerepből és felépít középtávon egy váltópártot. Az első verzió esetén mindenképpen szövetséget kell kötnie a baloldal jelenleg vezető pártjával és megnézni mire mennek a választáson, és megmaradni a társutas szerepben bármi áron, a második esetben olyan helyzetet kell teremtenie, amelyben úgy néz ki végsőkig a szövetségre törekszik, de az az MSZP hibájából nem valósul meg, így következményéért (a Fidesz újabb négy év kormányzásáért) minden felelősség rájuk háruljon. A Portik-Laborc ügyben Bajnainak nyert ügye van, hiszen Laborc az ő miniszterelnöksége alatt mondott le, amit úgy is el lehet adni, hogy lemondatták, és ezzel mozgalma eltolhatja magától az egész ügyet. Aminek persze landolni kell valahol, jó eséllyel az MSZP-nél.

Ha kormánypárt terve ez volt, hogy a titkosítás feloldásával az ellenzéki pártok lehetséges szövetségét újabb nehézség elé állítsa, akkor a terv bejött, mert ezt az ügyet valahogy meg kell emészteni, fejeknek kell hullani, azaz valakinek el kell vinni a balhét. Ez nem teszi túl egyszerűvé bármilyen szövetség megalakítást a kormány leváltásának érdekében.

Mári László
politológus

2 Tovább

Demokrátor

blogavatar

Politika konzervatívan

Utolsó kommentek