Nagyjából egy hónappal ezelőtti bejegyzésemben annak a reményemnek adtam hangot, hogy az újdonsült ideiglenes ukrán vezetés képes lesz konszolidálni az ország helyzetét és sikerül a nagyhatalmaknak kihozniuk az országot a szakadék széléről. Az elmúlt egy hónapban egyáltalán nem sikerült ezt a törekvést megvalósítani, még ha történt pár erőfeszítés is, azok többnyire kudarcba fulladtak. A helyszínen próbáltam követni az események alakulását.

Április tizenhetedikén, a négyoldalú genfi megállapodásban a nagyhatalmak közvetítésével a felek megegyeztek abban, hogy a kelet-ukrajnai felkelők leteszik a fegyvert és elhagyják az elfoglalt középületeket, amelyért cserébe amnesztiát kapnak. A megállapodást az oroszbarát felkelők szinte azonnal elutasították, hiszen az új ukrán kormányt illegitimnek tartják és lemondását követelik. Ezt követően a harcok ismét fellángoltak, és a több tucat halálos áldozatot követelő összecsapások kiterjedtek Kelet-Ukrajna több régiójára és még a dél-ukrajnai Ogyesszára is.

A helyzet jelenleg Kijevben feszült, de nyugodt, az új ukrán kormány és annak támogatói a délkeleten lázadó ellenfeleiket egész egyszerűen csak „szeparatistáknak” vagy durvábban „terroristáknak” nevezik, amelyek mögött a szomszédos Oroszország teljes támogatását sejtik, míg a puccsal hatalomra jutott új ukrán kormányról hasonlóan negatív véleménnyel vannak a többségében oroszok lakta régió forrongó lakói is. A kormányt illegitimnek, puccsal hatalomra jutottnak tartják, amely mögött a Nyugat és főként az amerikai titkosszolgálat támogatottságát látják. A május végére kitűzött elnökválasztás eredményét előre látható módon nem fogja elfogadni a keleti részek lakossága, hiszen az etnikailag megosztott országban nem születhet olyan eredmény, amely az ellenségessé vált két fél között kölcsönös elismerést válthat ki.

Kijevben eközben a februári tüntetések résztvevői megfogyatkoztak, de állandó jelenlétük a város főterén és közös őrségük az államhatalom épületeinél és a város bevezető szakaszain érezhető. A különböző, olykor szélsőjobboldali csoportokból szervezett tüntetők felfegyverezve, időnként maszkokban védik hivatalos rendfenntartó erővel a város stratégiai pontjait, amely akárhogy is vesszük, eléggé kétségessé teszi az állami rendfenntartó erők legitimitását és tekintélyét. (Fontos megjegyezni, hogy a februári hatalomátvételt követően számos radikális vezetőt próbáltak bevonni a kormányzásba, így a Jobb Szektor egyik vezetőjét is, Dmitrij Jarost, aki az ukrán biztonsági szolgálat képviselője lett, de egyben Ororszország nemzetközi körözést adott ki ellene, tehát az új hatalom tevékenyen próbálja bevonni az állami erőszakszervezetbe a radikális szervezetet. Ennek a szervezetnek a bemutatása és az államhatalomba történő emelésének kísérlete egy másik elemzés tárgya lehetne). Különösen az szembetűnő, hogy a Jobb Szektor felfegyverzett tagjai (amely különböző szélsőjobboldali, ultranacionalista szervezetek szövetségéből alakult tavaly ősszel és márciusban már párttá alakultak) példaképének tartott Ukrán Felkelő Hadsereg jelképeivel felszerelve azonosulnak az egykori nácibarát-nacionalista szervezettel, amely számos népirtásért volt felelős a megszállt területeken a második világháborúban. Ezáltal jogos támaszt adnak Moszkvának, amely náci puccsnak minősíti egyszerűsítve a februári forradalmat, és a jelenlegi ukrán helyzetet megoldani kívánó kijevi új vezetést illegitimnek tartja.

Az ukrán konfliktus geopolitikai súlyát elég jól képviseli a jelképek szerepe is: míg Kijevben a parlament épületén az ukrán és az európai uniós zászló lobog, addig a keleti városok „lázadói” az orosz zászlót érzik sajátjukénak, míg az ukrán egységet jelképező nemzeti lobogót égetik a tüntetéseken. Az utca népe passzív és elkeseredett, tudják jól hogy az ország jelenlegi helyzetéért a felelőtlen, a végletekig korrupt és tolvaj hatalmi-politikai elit és a kizsákmányoló oligarchák a felelősek, akik évtizedekig csak a saját hasznukat hajtották az ország érdekei helyett, így nem éreznek sajnálatot a milliárdokat elsikkasztó Janukovicsért sem, de nem rokonszenveznek a korábbi oligarchákkal sem, akik jelenleg az ideiglenes ukrán kormányt képviselik. A helyzet Kijevben és egész Ukrajnában továbbra is bizonytalan, és szinte biztosak lehetünk benne, hogy a válság tartósan el fog húzódni, csupán az a kérdés, hogy az mennyire lesz intenzív (mint jelenleg, amikor fegyveres összetűzések vannak) vagy regionális konfliktus marad, esetleg lángba borítja az országot végül. Az bizonyos, hogy a jelenleg kormányzó hatalom legitimitása minimális marad az oroszok lakta régiókban az elnökválasztást követően is, és nem lesz képes újjászervezni az országot az amúgy nem tiszta múlttal rendelkező jelenleg kormányzó elit, amely előbb-utóbb teherként fog tekinteni az önállósuló és kezelhetetlenül radikális szélsőjobboldali-ultranacionalista szervezetekre. Ne feledjük, hogy a jelenlegi kijevi vezetés mögött álló ultranacionalista szervezetek egységes nemzetállami Ukrajnát építenének, amely az ukrajnai magyar kisebbség helyzetére nézve minden, csak nem biztató jövőkép. Az ukrán helyzetet nehéz megjósolni, egy dolog a biztos jelenleg: a bizonytalanság.

Török Tamás
Kijev, Ukrajna