Ukrajnában egyre fokozódik a feszültség a szembenálló felek között. Egyre radikálisabb eszközökhöz nyúl mind a regnáló oroszbarátnak titulált elnök és a mögötte álló államszervezet, és az utcákon valós vezető nélkül, de az ellenzék támogatásával bíró tüntetők is. Az országot alapjaiban metszi ketté a kulturális, nyelvi, politikai különbözőség és joggal mondhatjuk, hogy az önálló Ukrajna történetében eddig nem állt annyira közel az ország a szétszakadáshoz és a polgárháborúhoz, mint napjainkban. Az ország a keleti és a nyugati hatalmak küzdőterévé változott.

Nagyjából két hónapja tartanak Kijevben a tüntetések az államfő Janukovics ellen, aki kihátrált az Európai Unióval kötendő Társulási Megállapodás elől orosz (gazdasági) nyomásra. Ukrajna kényszerpályán mozgott, hiszen ezer szállal kötődik Oroszországhoz, gazdasági és energetikai kapcsolatai miatt nem fordíthat hátat annak a Putyinnak, aki alig burkoltan építi újjá a Moszkva központú birodalmát az egykori szovjet utódállamok bevonásával. Az ukrán függés egyoldalú az orosz vámunió felé, így Putyin könnyedén sakkban tudta tartani a nyugat felé kacsintgató, de stratégiailag fontos helyen lévő, nagy orosz kisebbséggel rendelkező ukránokat. Ezzel szemben a többpólusú, gazdasági gondokkal küzdő Európai Unió képtelen volt valós alternatívát kínálni az ukránoknak a szavakon és az ígéreteken túl. Ahogy novemberben megírtam, az ukrán elnök kényszerpályán mozgott és a korábbi döntései miatt már az oroszok sem veszik teljesen komolyan (az ukrán gázszállító rendszer megvásárlása felé irányuló orosz tervek), de a tüntetések elhúzódása és a nyugati hatalmak diplomáciai beavatkozása lépéskényszerbe hozta mindkét nagyhatalmat, hiszen eljutottunk oda, hogy a szellem kiszabadult a palackból és az ország közel került a széteséshez vagy egy polgárháborúhoz.

A tüntetők egyre radikalizálódnak, a kezdeti Társulási Megállapodás aláírása iránti igény mára már új elnökválasztásba és a politikai elit (által erkölcstelenül kiharcolt) elleni követelésekbe csapott át. Az ellenzéki erők megosztottak és az erőszak eszkalálódott, sőt a tüntetések már a fővárosból átterjedtek több más, jellemzően nyugati megyeszékhelyre és nagyobb városba is. Jellemzően az ukrán elnök támogatói és az oroszok is külföldi felbújtókat vélnek felfedezni a tüntetők és az ellenzék mögött, míg az oroszok támogatása nélkül a hatalom nem lehetne ennyire magabiztos. Az ország geopolitikai hatalmak küzdőtere lett, ami Szíria után nem sok jót jelent a jövőre nézve. A politikai megállapodás híjján, nagyhatalmi erők között lavírozó vezetést lépéskényszerbe hozta a radikális tüntetők egy csoportja, amikor az erőszakra a hatalom erőszakkal reagált. Az első halálos áldozatok és polgárháborús pusztításra jellemző képek után eszmélt fel a két geopolitikai erő, hogy nem lenne helyes kiengedni a szellemet a palackból és diplomáciai eszközökkel, a tárgyalóasztal felé próbálják taszítani a hatalmat, amely mögött Moszkva féltő irányítása a vezérlő erő. Amennyiben a jelenlegi törésvonalak mentén szakadna ketté Ukrajna, a dél-keleti, keleti rész az orosz kisebbség miatt is önkéntelenül tagozódna be Oroszország testébe, a nyugati rész pedig alkothatná az önálló Ukrajnát. Azonban a gazdasági erőforrások a délkeleti részen maradnának és a gazdaságilag életképtelen nyugati résszel a válságokkal küzdő Európai Unió nem tudna mit kezdeni. Ezáltal a szakadás sem az európai hatalmak, sem az ukránok, sem Putyin célja nem lehet.

Milyen sors vár a magyar kisebbségre ebben a helyzetben? A legrosszabb ami történhet egy elhúzódó, gazdasági válságba, esetleg polgárháborúba sodródó ország lenne, de még egy szakadás esetén is a nyugati új Ukrajna minden bizonnyal nacionalista húrokat pengetne (a megmaradt orosz kisebbség jogainak korlátozása céljából), ami a magyaroknak sem lenne túl jó a következményeket tekintve. Amennyiben a legvalószínűbb forgatókönyv szerint egyben marad az ország és így vagy úgy, de politikai módon rendeződik a válság, a regnáló oroszbarát elnök maradása kedvezőbb lenne a kisebbségi jogok figyelembevétele miatt (ugyancsak az orosz kisebbséget tartja Janukovics szem előtt, de a magyar kisebbség így a farvizen profitálhat a kisebbségi jogok esetleges szélesítéséből), míg a jelenlegi ellenzéki erők annyira fragmentáltak, hogy nehéz bármilyen jóslásba bocsájtkozni esetleges hatalomba emelkedésük esetére, de többségük így is nagyrészt nacionalista húrokat penget, ami a kisebbség részére nem a legszerencsésebb.

Vajon a polgárháborút elkerüni kívánó geopolitikai felek és az ukrán politikai elit képes lesz-e önmérsékletet tanusítani, hogy elkerüljön a világ egy új európai államszakadást és polgárháborút? Amilyen ütemben zajlanak az események, ez nagyon gyorsan ki fog derülni.

Török Tamás
politológus